Pécs Európa Kulturális Fovárosa programjaihoz kapcsolódó felhívása alapján elhelyezésre került a Széchenyi téren az erre a célra elhelyezett időkapszulában a Baranya Megyei Bíróság által alapított emlékérme és a Baranya Megyei Biróság bíráinak üzenete a jővő számára.

„A bírói hatalom független a másik két hatalmi ág politikai meghatározottságától és annak változásaitól, s ilyen értelemben állandó és folyamatos”.

(38/1993. (VI.11.) AB határozat)

Mi, a Baranya megyei bíróságok bírái a Magyar Köztársaság Alkotmányában biztosított bírói függetlenség szellemében folytatjuk ítélkezési tevékenységünket, az alkotmányos alapértékek figyelembe vételével értelmezzük és alkalmazzuk a törvényeket és az igazgatási normákat. Az ítélkezés eme szellemisége szem előtt tartása iránti igényt kívánjuk örökül hagyni az eljövendő nemzedékek számára.
Dr. Wirth Béla
Dr. Stelzámer Ottó
Dr. Süle Tamásné
Dr. Gyenge András
Dr. Bédi Sarolta
Dr. Rónaszéki László
Dr. Herbai Ilona
Dr. Saághy Ferenc
Dr. Zámbó Ágnes
Dr. Kiss Lászlóné
Dr. Kiss László
Dr. Kovács Csaba
Dr. Rendeki Ágnes
Dr. Diósdi Mária
Dr. Tolnai Ildikó
Dr. Kalmár Éva
Dr. Szalai Katalin
Dr. Csizek Zoltán
Dr. Palotai Gabriella
Dr. Somlai Ferenc
Dr. Antal Gábor
Dr. Princz László
Dr. Podlócz György
Dr. Heinemann Csilla
Dr. Szabó Eszter
Dr. Solymos Ildikó
Dr. Németh Adrienn
Dr. Kovács Judit Csilla
Dr. Heppenheimer Judit
Dr. Berki Csilla
Dr. Oltai Judit
Dr. Dobra Sándor
Dr. Kelemenné Dr. Fenyves Eniko
Dr. Szeberényiné Dr. Burus Gyöngyi
Májerné Dr. Bükkösdi Diana
Hamaricsné Dr. Rudolf Andrea
Dr. Sándor Éva
Dr. Lotz Zsuzsanna
Ujvárosiné Dr. Kozák Ildikó
Dr. Makkai Zsolt
Dr. Wéber Jánosné Dr. Nesz Éva
Dr. Nochtáné Dr. Simon Andrea
Dr. Góg Gabriella
Maleticsné Dr. Pados Eszter
Dr. Kovács János
Dr. Döme Attila
Dr. Horváth Márta
Dr. Velényiné Dr. Köcse Judit
Dr. Kovács János
Dr. Kovács Zsolt
Dr. Bodnárné Dr. Galló Ildikó
Dr. Hortobágyi Éva
Dr. Simon Krisztina
Dr. Farkas Helga Eszter
Dr. Jörg Éva
Dr. Hajdu István
Dr. Szabó Hajnalka
Dr. Sámik Beáta
Dr. Nagybalyi-Szántó István
Dr. Varga Andrea
Dr. Barth Andrea
Dr. Váradiné Dr. Polányi Ágnes
Gáspárné Dr. Baranyabán Judit
Dr. Folbert Csaba
Dr. Bartal Mónika
Dr. Egry Tibor
Dr. Schadt Krisztián
Dr. Hosszú Hedvig
Dr. Bence Krisztina
Dr. Sipos Balázs
Dr. Nagy Tamás
Dr. Szabó Dénes
Dr. Nendtvich Tamás
Dr. Mezey Szilárd
Dr. Szilágyi Szabolcs
Dr. Bencze Beáta
Dr. Léhner Anita
Kissné Dr. Pánti Márta
Dr. Vogyicska Petra
Dr. Bohli Eszter
Dr. Tihanyi Levente
Dr. Gelencsér Zoltán
Dr. Deutsch József
Dr. Kovács Attila
Dr. Krastenics Ildikó
Dr. Darvasi Szilvia
Dr. Elekes Keve
Dr. Nagy Éva
Dr. Deák Péter
Dr. Barkaszi Attila
Dr. Hánzli János
Dr. Orbán Veronika
Dr. Hudvágner András
Dr. Kész Lívia